Ukrajnából külföldre csempészik a hadköteles korú férfiakat – több mint 600 házkutatást tartott a rendőrség
Az ukrán rendőrség szerint az embercsempészek több száz hadkötelesnek segítettek átkelni a határokon.
Meghosszabbította az Oroszország ellen foganatosított amerikai szankciókat Barack Obama amerikai elnök, mivel „szokatlan és rendkívüli” veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra az ukrán válságban tapasztalt orosz szerepvállalás. Moszkva azzal reagált: Washington immár két éve próbálja magáról elhárítani a felelősséget „az ukrajnai államcsíny”, illetve „kijevi kliensei kormányzásának siralmas következményei” miatt.
Elnöki rendelettel hosszabbította meg Barack Obama az Oroszország ellen foganatosított amerikai szankciókat.
A Fehér Ház közleménye szerint Obama elnök egy évvel toldotta meg a szankciókat, amelyeket az amerikai kormány 2014 márciusában, a Krím orosz megszállása után hozott. A szankciók az orosz elnök, Vlagyimir Putyin környezetében lévő tisztségviselőket és üzletembereket érintenek, tovább egy sor állami vállalatot. A szankciókkal sújtottak nem léphetnek be az Egyesült Államok területére, nem folytathatnak üzleti tevékenységet egyes amerikai vállalatokkal, s nem lehetnek pénzeszközeik sem amerikai bankokban.
Az elnöki rendelet megfogalmazásában Oroszország ukrajnai szerepvállalása változatlanul „szokatlan és rendkívüli” veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra.
Az oroszok ellenintézkednének
Moszkva fenntartja magának a jogot, hogy az Oroszország érdekeivel összhangban álló ellenintézkedésekkel válaszoljon arra, hogy az Egyesült Államok meghosszabbította az orosz Ukrajna-politika miatt bevezetett szankciók érvényét – közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
A tárca sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a szankciókkal Washington immár két éve próbálja magáról elhárítani a felelősséget „az ukrajnai államcsíny”, illetve „kijevi kliensei kormányzásának siralmas következményei” miatt.
A hivatalos moszkvai álláspont szerint a szankciók nem segítik elő az ukrajnai válság megoldását, amely szerintük amiatt csúszik, hogy Kijev nem kívánja végrehajtani a minszki megállapodásokat.